Kalózöböl hadművelet

Kezdőlap Fórumok Kampányok Kalózöböl hadművelet

Ennek a témakörnek tartalma 51 hozzászólás, 5 résztvevő. Utolsó frissítés:  mustafa 1 hónap, 1 hét telt el.

15 bejegyzés megtekintése - 16-30 / 52
  • Szerző
    Bejegyzés
  • #7607

    Csináld! 😀

    "Inkább kevés oroszlán, mint sok nyúl." Dobó István

    #7701

    Uraim!
    Most kaptunk egy üzenetet:
    Jefim, Fjodorovics Arkadij. “Nyugalmazott” fszb ügynök, külszolgálati kapcsolattartóként dolgozott tábornoki rangban. 60 év körüli ázsioid férfi, meglepően sötét arcbőrrel, fekete hajjal, zömök testalkattal és kb. 180 cm-es magassággal. Képünk nincs róla. Mivel a nyugalmazott státusz az Ő köreiben gyakorlatilag, nem létezik, így beigazolódni látszik amit gyanítottunk, hogy Ő látja el az iszlám államot orosz fegyverekkel. Ha megtalálják, élve vagy halva, de fogják el BÁRMI áron. Ez most Prioritást élvez! Ha valóban Ő az, akkor az orosz állam áll mögötte teljs mellszéleséggel.
    Legyenek óvatosak.
    Mr. Smith

    My rifle, without me, is useless. Without my rifle, I am useless.

    #7758

    Na kikerült a most szombati játék. 17.00 után fogom megcsinálni, nem terveztem, hogy hamarabb be lehessen menni, de ha valaki nagyon szeretne akkor írjon rám és megoldjuk.
    Mindenki olvassa el a kiírást újra alaposan mert vannak benne új dolgok.

    Ami nagyon fontos:

    Tilos! Vagyis nem lehet használni: ravent, dartelt, huntir-t, műholdat, uav-t, androidot, tabletet, micro dagr-t, telefont és úgy általában semmilyen technikai eszközt a rádiókon kívül. Azokat is csak minimális forgalommal.

    Lehet viszont használni:

    Távcső, távmérő, altimeter, térkép, iránytű, térképészeti eszköz, meg az összes érzéketek 🙂

    #7760

    Uraim!
    Jelentkezett kedvenc informátorunk, „Halász”.
    Elküldtük “Halászt” kicsit szimatolni, hogy legyen a szemünk és a fülünk. Helyi lakos lévén, kevesebb feltünéssel tud információhoz jutni, mintha Mi, meszelt képűek járkálunk fel-alá.
    „Halász” több üzenetet is küldött nem régiben.
    1. üzenet: „Ahol kiszabadítottatok, fegyveresek vizsgálódnak, láttam valami nagy, 8 kerekű dögöt elmenni Nasua irányába”. (Nasua az a település, ahol elkaptuk Fadilt)
    2. üzenet: „La Rochelle-ben oroszok(építő ipari cég alkalmazottai) kérdezősködtek a helyiektől, láttak-e valami furcsát. Ők rengeteg ismeretlen arabot láttak menni a reptér/kikötő irányába autókkal és 2db kis hajóval. Minimum 20-30 fő”
    3. üzenet: „Egy helyi boltos egy ideje egy orosz építőipari cégnek szállít ételt és italt, heti, kétheti rendszerességgel. A rendelés mennyiségéből, a tulaj úgy gondolja, hogy legalább 100-150 főnek vásárolnak. A boltos fáradtságra hivatkozva berekesztette a beszélgetést, de megígérte, hogy később megkeresi a szállítási címeket, stb.”
    4. üzenet: „Fáradt vagyok és ideges, itt maradok La Rochelle-ben pihenni pár órát”.

    My rifle, without me, is useless. Without my rifle, I am useless.

    #7761

    Úgy látom, hogy alakul a létszám 🙂
    Azt nem mondtam, de a technikai eszközökön kívül nincs megkötés. Ghillie, barrett, m240, javelin, tökmindegy mi, akármit vihettek amit a rajPK engedélyez.
    Nem írtam bele a kiírásba, de örülnék neki, ha kijátszanátok a hullák eltüntetését (már ha lesz). Akár hullazsákban elhúzzátok 30-50 méterre egy bokorba, akár ástok egy kis fedezéket és ezzel imitáljuk, hogy elástátok vagy valami ami nektek kényelmes, ezt rátok bízom ha szeretnétek. Nem kötelező de hangulatos és realisztikus…

    #7785

    Uraim!
    A parancsnokság türelmetlenül várja a jelentést, hogy elkészülhessen az összegzés.

    #7786

    Köszönöm az anyagokat, átnézem, kicsit agyalok és hamarosan megy ki a következő kiírás a mostani összegzésével együtt.

    #7787

    Egy kis játékmesteri hozzáfűzés:

    Az elején kicsit döcögősen indult a dolog, bár ez nem is csoda, amióta veletek játszom egyszer sem volt ghilies felderítő játék. Nem is könnyű összehozni, igazából ennyiféle technikai eszközzel, csoda hogyha valami nem elérhető vagy nem működik. Jól is van ez kitalálva, kell is. Agyaltam nem keveset, hogy hogy hozzam össze. Féltem is, hogy csak térkép van, de nagyon jól elboldogultatok. Jók voltak a jelölések, a tájékozódás, nem lehetett észrevenni kívülállóként a technikai eszközök hiányát. Rengeteg volt az ellenfél, sok őrjáratot raktam be, hogy legyen ki elől bujkálni megfigyelés közben. Ez vitte is lefelé az FPS-t rendesen… Mivel ügyesen mentetek, szinte gyakran méterekre mentetek el tőlük, már a kocsikkal is.
    Jók voltak a járőrútvonal megfigyelések, a felvett megfigyelő pozíciók, kevés dolog maradt előttetek rejtve, úgyhogy gratula. A nagy rádiót Kopasz kérdezgette az elején, hivatalosan a szigetet át kellene lőnie egy nagy antennával, gyakorlatilag nem, bár mondtam a játék előtt, hogy jó lesz de tudtam, hogy nem… 🙂
    Amikor nem tudtátok egymást vagy engem elérni az semmi zavart nem okozott, ment a küldetés a megbeszélt módon tovább. Remélem a helikopter(ek) jó hangulati elem(ek) volt(ak), jól megnéztétek és átjelentgettétek egymásnak a haladási irányt és a megfigyelt fontosabb dolgokat. Hallgattam végig a beszélgetéseket, Atra én nem éreztem rajtad semmit, szerintem profin nyomtad, úgy ahogy kell 🙂
    Sokszor hallottam a “mustafa kapd be”, ó “mustafa dögölj meg” és hasonló dolgokat, úgyhogy asszem a célom elértem. A tanksapkás csákó a zavarónál meghozta a parát magától, az bejött úgyis, hogy nem terveztem. A civil Rommeléknél nemigazán azt akarta amit én mondtam neki, kicsit szerencsétlenkedett de aztán megoldódott. AI…
    A FOB a végén úgy láttam felpörgetett mindenkit, letoltátok ügyesen a kezdeti meglepetés után. Volt ennek oka is nyilván, remélem megoldjátok majd ezt a rejtélyt. Ha nem úgyis kiírom az egész végén a sztori lényegét…
    Szóval szó ami szó, nagy élmény volt játékmesterként, remélem játékosként is, és sok ilyen lesz még, amikor mindannyian közösen játszunk és kikapcsolódunk!

    #7793

    Köszönjük!
    Csak így tovább!

    A vélemény olyan mint a segglyuk mindenkinek van egy belőle.
    Szolgálj, hogy vezethess!

    #7816

    Kopasz rajának jelentése:

    Jelentés a 2018.05.19. én lezajlott felderítő küldetésről.
    A felderítést 5 fő hajtotta végre, két külön területen. Az egyik alakulat tagjai: Rommel, Atra.
    Az Ő jelentésük külön csatolva.
    A másik alakulat tagjai: merAce, Green, Kopasz.
    A felderítést a kora hajnali órákban (Kb. fél 3) kezdtük meg. a FOB-ról A járművünket, Imone nevű falúban hagytuk, miután lehetőség szerint elrejtettük az avatatlan szemek elől. Innen gyalog folytattuk az utat a Com. Bravo irányába. A területet dél nyugati irányból közelítettük meg. Útközben, egy helikopter hangjára lettünk figyelmesek. Eleinte nem sikerült beazonosítani, de később kiderült, hogy egy MI-24 tip. helikopter végzett légi őrjáratot.
    Miután elfoglaltuk a pozíciónkat a COM Bravo-nál, megkezdtük a terület felderítését, ahol is felfedeztünk két szerkezetet, melyek igen nagyteljesítményű hűtést igényeltek. Jelentettük a parancsnokság felé, egy társunk közvetítésével, (mustafa) a nagy távolság miatt. A parancsnokság nem tudott pontos adatokkal szolgálni, a zavaró berendezések kinézetét illetően, viszont azt a parancsot kaptuk, hogy semmisítsük meg a két szerkezetet, és majd kiderül, hogy megoldja-e a problémát. A területen észleltünk még hat darab gyalogost is, ill. egy fegyvertelen UAZ telepjárót. Miután végeztünk elindultunk észak-nyugati irányba a COM Alpha irányába, ahonnan is fegyvereseket jelentettek. Miután megközelítettük a területet, észleltünk egy fegyvertelen URAL teherautót, ill. számos gyalogsági egységet. Az itteni gyalogos egységeknél elszórva már volt éjjellátó készülék. A felderítést végző helikopter folyamatosan járőrözött a COM Alpha, Com Bravo, ill. a sziget északi részén található repülőtér között. merAce vállalta, hogy a COM Alpha területén található épületek közötti részt felderíti, mivel a mi pozíciónkról nem lehetett belátni. Felderítése sikeres volt, és közölte, hogy nem találkozott ellenséges egységekkel. Ezek után átvonultunk a vulkán észak keleti peremére, ahonnan megkezdtük a repülőtér felderítését. A felderítés során sikerült lokalizálnunk egy MI-8 felfegyverzett helikoptert, egy KA-52, helikoptert, ill. Nasua település közelében egy felfegyverzett BTR -t. Mivel az ellenséges csapatok nagy légi fölényben voltak a három helikopternek köszönhetően, a harctéri parancsnok úgy döntött, hogy nem kockáztat emberi életet, ezért rádión egyeztetve a másik alakulattal, megkezdték a visszavonulást a Com Bravora, hogy semlegesítsék a zavaró berendezéseket. Mind két alakulatnak sikerült észrevétlenül elfoglalnia a pozícióját a célpontok körül. Parancsra semlegesítettük a két zavaró berendezést egy-egy M72A7 tip. rakétavetővel, ill. leküzdöttük a védő egységeket. Mielőtt megkezdtük volna a területről való kivonulást több irányból is ellenséges gyalogsági egységek támadtak ránk nyugati ill. észak keleti irányból is. Semlegesítésük után a két alakulat együtt indult vissza az Imone nevű falúban elrejtett Land Roverhez, mellyel visszatértünk a FOB-ra. A FOB területére beérve tűz alá vettek minket. Mint kiderült több járművel, ellenséges gyalogság ütött rajta a FOB-on. A terület megtisztítása után megkezdődött a sebesültek ellátása, illetve a FOB-on maradt társak felkutatása.
    Az akció során készült képeket feltöltöttem a közös hírszerzési felhőbe.
    merAce, Green, Kopasz

    Rommelék:

    Jelentés a 2018.05.19. Kalózöböl hadművelet hajnali felderítő küldetéséről készült.
    A műveletet 2 fő hajtotta végre (Atra, Rommel) összehangolva egy 3 fős felderítő egységgel (Kopasz, MerAce, Green) .
    A célterület megközelítést egy a parancsnokság által biztosított Land Rover terepjáróval értük el törekedve a dinamikus, de minél észrevétlenebb megközelítésre.
    Az eligazítás után kb 02.30. kor indultunk a kijelölt megfigyelési pont felé.
    Luganville-be érve egy pickup-ra lettünk figyelmesek az út jobb oldalán. Világítás ment, továbbá a civil járműben egy személy tartózkodott, amennyire láttuk arcot eltakaró kendőt viselt. A helyzetet felmérve NY-ÉNY irányba tettünk egy 50m-es kerülőt, majd jelentettük az RPK felé.

    A parancsnak megfelelően megérkeztünk a megfigyelési pontra, hogy felderítsük az ipari kikötőt. (02.50.)
    A leadott térkép részleten jól látható az őrjárat útvonala. NVG4 el jelölve. ez 2 fő nvg 2 nélküli embert jelent oszlop alakzatban közlekednek a jelöl útvonalon.
    A többi őr az mind statikus posztot foglal el.
    A kikötő Nyugati részén látható egy BMP + 5 fő kisérő gyalogság és szintén nagy tűzerőt jelent a LR+”+FEGY.
    Ez egy Land Rover-en 1 50 cal. és a 2 fő kezelő (sofőr+lövész)
    A többi jármű az mind fegyvertelen LR vagy pickup
    Egyértelműen megállapítható hogy az itt lévő emberek az ISIS katonái.
    Továbbá egy ellenséges MI-24 harci helikoptert lokalizáltunk a célterület fölött és annak környékén, őrjáraton. A mozgási pontjait jelöltük a térképen.
    Meg kell említenem, hogy 03.50-kor Déli irányból egy civil személy által vezetett pickup érkezett a kikötő Déli kapujához.
    A képeket csatolom a jelentéshez.
    A kapuhoz hajtott, odarepült a MI-24, mire a pickup a fényeket lekapcsolta, és elmenekült. A MI-24 egy ideig követte, majd ismét folytatta az őrjáratot.
    04.00. kor parancsot kaptunk hogy csatlakozzunk a felderítő társakhoz akik közben lokalizálták a zavaró berendezéseket a Cooms Bravon.
    A parancs egyértelmű volt: helyezkedjünk el támadó pozícióba, hogy ki tudjuk iktatni az ott lévő örökét és semlegesíteni tudjuk a zavaró rendszereket.
    05.00 volt amikor megérkeztünk a kijelölt pozícióinkra és megkezdtük az összehangolt támadást amit gyorsan és hatásosan ki is vételeztünk. A zavaró rendszereket megsemmisítettük, mire 200-250m-es távolságból tüzet kaptunk É-ÉNY irányból. A tüzet viszonoztuk, majd visszavonultunk, és elhagytuk a műveletei területet DNY irányba. Imone-ban a másik felderítő egységgel együtt, egyetlen Land Roverrel-hagytuk el a műveleti területet. A saját Land Roverünk megközelítőleg a térkép 130111-es zónájában maradt, az út jobb oldalától 30m-re. Térképen a helyzetét megközelítőleg jelöltük.
    A FOB felé tartva ellenőriztük, és nyugtáztuk, hogy a tabletek ismét működőképesek, a műholdjelet nem zavarja további zavaró-állomás.
    A FOB-ra érve elfáradva, bőrig ázva egy igen váratlan esemény történt.
    ELLENSÉG! LŐNEK RÁNK ! Hangzott a felkiáltás mikor már éppen szunyáltam volna egyet. A biztos otthon tudatában.
    Az ellenség egy IFA teherautóval érkezett gyalogság kb 10 fő lehetett. A FOB őrségét lenyomták és elfoglalták a bázist.
    A FOB-ot kitakarítottuk az ellenségtől és újra biztosítottuk.

    Atra, Rommel.

    Gratula, jól megírtátok. Sajnos a képeket nem tudtam belinkelni, de steamen fent vannak.

    Kérném tőletek, hogy együtt összegezzétek az eddigi történéseket nagyvonalakban.

    #7820

    Kopasz a térképet nézegeti. Izzadságcseppek gördülnek le a homlokán. Eléggé meleg van de nagyon jól tudjátok, hogy ez nem amiatt van… tervezni próbál, de ez a képessége határait súrolja. Némán táraztok, csak halk mozgolódást lehet hallani. Mindenki csendes. Minden csendes. Nyomasztóan csendes.
    Mint egy esküvő meghitt pillanatát megtörő csöngés. Amikor még keresik a táskában a telefont és mindenki azt figyeli, úgy hat az iridium berregése. Hiába, a hang nem lett levéve…
    Újabb sms:

    Mr. Smith a sok kávétól és a hajó mozgásától erős hasmenést kapott 🙂
    Ameddig gyengélkedik begyújtjuk önöknek a műhold kapcsolatot bő fél órára. Jelenleg a masina a FOB fölött van. Nézzék meg gyorsan amit akarnak. Egyre vigyázzanak. Nem tudom, hogy ezt önökön kívül ki láthatja.
    Egy másik fontos dolog: bő másfél órája elment a hajóról a két Seal csapat, akik a kalózokon ütöttek rajta. Megszakadt a kommunikáció az AWACS-el is és a két F-22-vel is. Nem tudom, hogy Smith miben sántikál de legyenek óvatosak…
    Oorah!

    #7823

    Uraim!

    Az imént érkeztem a többiekkel a FOB védelmére. El sem tudom képzelni min mehettek keresztül. Hallottam hogy több társuk eltűnt, ezért kérvényeztem az áthelyezésemet Önökhöz.
    Nincs sok terepgyakorlatom, de megteszek mindent amit tudok.
    Társaim az alapkiképzésem alatt az egyik legpengébb katonának tartottak, ezért rám is aggatták ezt a nevet.
    Kérem, hívjanak Önök is csak “blade”-nek.

    Engedélyt kérek csatlkozni!

    “Nincs kegyelem, nincs fájdalom, nincs megalkuvás”

    #7824

    Uraim!
    Üdvözlöm az Újoncokat (Nofca, blade) köreinkben. A szolgálati aktájukból kiderül, hogy egyikük jól bánik a tank elhárító fegyverrel, a másikuk pedig a sokkolóval. Higgyék el, szükség lesz ezekre a képességekre. blade, azt majd mi eldöntjük ki mennyire penge! Egyenlőre a pengéje maradjon csak a tokjában a FOB-on belül, azon kívül pedig az ellenség szívében. Nincs sok időnk az indulásig. Szerelkezzenek, a bemutatkozó traccspartit majd megejtjük, ha haza hoztuk a fiúkat!
    Lelépni!

    My rifle, without me, is useless. Without my rifle, I am useless.

    #7855

    Bár az eső teljesen elállt és a nap is kisütött, az egyre erősebb köd és pára miatt nem vagytok szárazabbak mint este az esőben. A rajparancsnokotok egy homokzsákokból és deszkamaradványokból hevenyészve összetákolt asztal mellett áll telefonnal a fülén. Az astalon térkép és iránytű, másik kezében toll. Arcán értetlenség és félelem tükröződik némi tanácstalansággal. Szinte kilátni a gondolatait, egy nehéz szinte lehetetlen feladat megoldásán kattog az agya. Vajon menni fog? Képes rá? Haza tud hozni mindenkit? Sok a kérdés, de hamarosan mindegyikre lesz válasz.

    A tengeren csendesen ringatózik a hajó. Minden fegyverénél katonák állnak, feszült figyelemmel. Mögötte a távolban két szürke foltot vesztek észre. Ezek eddig nem voltak ott, és egyenesen felétek tartanak. Baráti egységek, hiszen a tableten megjelenik két négyzet Navy 1 és 2 néven. Nem bonyolítják túl, így nem kell sokat gondolkodni a neveken.
    Közelebb érve már ki tudjátok venni a járműveket. Két LCAC légpárnás. Lassan kilebegnek a parta, kinyitják rámpáikat melyekről egy-egy M109 Paladin gurul le komótosan, morcosan. Mögöttük egy-egy ponyvázott HMMWV, rogyásig pakolva finomabbnál finomabb kajával, amivel órákon át lehet etetni a két löveget.
    A gyors lerakodás és elhelyezkedés után a két légpárnás távozik, sziluettjük hamar eltűnik a tenger hullámai közt.
    Parancsnokotok arcán mégsem tükröződik megkönnyebbülés. Idegesen teszi le a telefont az asztalra, remegő kézzel próbálja a kupakot visszarakni a tollra, majd miután nem sikerül, dühödten dobja le.
    Vajon mit fog mondani? Mit hallott? Hamarosan kiderül.
    Feszült arckifejezésével rátok néz, és elkezdi mondandóját…

    #7862

    Uraim!
    Megérkezett a műhold kezelőjének jelentése a felderítésről. A múltkor Önök által elvégzett kiváló felderítési anyagokat kiegészítette némi plusz információval. Mindenki tanulmányozza a képeket. Ha valakinek eszébe jut valami, ami hasznos lehet a számunkra, ne tartsák magukban!

    • A hozzászólás módosításra került: 5 hónapja, 2 hete telt el- Kopasz.
    Attachments:
    You must be logged in to view attached files.

    My rifle, without me, is useless. Without my rifle, I am useless.

15 bejegyzés megtekintése - 16-30 / 52

Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.